Olvasási idő: 4 perc
Szerző: Szikora Tamás
Európa első számú kontinensviadala eredetileg Európai Nemzetek Kupája néven kezdte meg útját, ám a sorrendben harmadik torna már az Európa-bajnokság nevet viselte, akárcsak napjainkban. Nem ez volt azonban az 1968-as kiírás egyetlen újítása, hiszen tovább formálódott a lebonyolítás, a záró szakaszban pedig korábban még nem látott események játszódtak le.
Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg:
Kontinenstorna új köntösben
Mivel ez még csak a harmadik alkalom volt, hogy Európa legjobb válogatottjai összecsaphattak egy négyévente megrendezett eseményen, így bőven volt mit csiszolni rajta, főként a fokozatosan növekvő érdeklődésnek köszönhetően. Bár a fő megmérettetésen továbbra is csak négy hely volt kiadó, ezúttal már 31 ország nevezett be, így 1964 után ismét módosítani kellett a selejtezős rendszeren.
A legnagyobb újdonság az volt, hogy hét darab négy főből, illetőleg egy darab három főből álló csoportba osztották be a csapatokat. Ezeken belül otthon és idegenben is játszottak egymással, a továbbjutásért viszont a csoportelsőséget kellett megszerezniük. Így alakult ki a selejtező negyeddöntős szakasza, ahol már a korábbi rendszer szerint zajlottak a dolgok, a győztesek pedig mehettek az Eb-re.
Az Európa-bajnokságok labdái.
Izgalmakból nem volt hiány
Nem mondhatnánk, hogy unalmasan zajlott a kvalifikációs szakasz, hiszen már a csoportkörben is számos érdekes dolog történt. A címvédő Spanyolország például szoros küzdelem után, Csehszlovákiát mindössze egy ponttal megelőzve jutott el a legjobb nyolc közé. Ugyancsak nagy csatát követően harcolta ki helyét Jugoszlávia is, amely Nyugat-Németországot utasította maga mögé. Ennél is emlékezetesebbre sikerült viszont a 8. csoport, ahol négy brit nemzet, Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország vívott meg egymással, mégpedig az úgynevezett British Home Championship keretein belül, olykor kivételesen magas nézőszámokat produkálva.
Az 1967 novemberében lebonyolított Anglia – Észak-Írország meccsre például 83 969 ember gyűlt össze. Ennél is nagyobb érdeklődés volt az angolok és a skótok közötti összecsapásokra. Még ugyanezen év tavaszán a Wembleyben 99 063 néző tekintette meg az Anglia – Skócia mérkőzést, az 1968 februárjában rendezett visszavágóra viszont rekordot jelentő 134 461 néző gyűlt össze a Hampden Parkban. Az első párharcot a skótok nyerték idegenben, míg hazai pályán döntetlent játszottak az angolokkal, akik végül egyetlen ponttal előzték meg északi szomszédaikat, így készülhettek a negyeddöntőre.
Nemzeti együttesünk ekkor Hollandiával, Dániával és az NDK-val volt egy csoportban, ahonnét 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel, összesen 9 egységet bezsebelve menetelt tovább. Egyetlen vereségünket a kelet-németektől szenvedtük el az utolsó fordulóban, legszebb és leggólgazdagabb sikerünk pedig a dánok elleni 6:0 volt.
Az említett országok mellett még Bulgária, Szovjetunió, Olaszország, Franciaország és Magyarország válogatottjai jutottak be a legjobb nyolc közé. A magyarok számára a Szovjetunió következett a negyeddöntőben, melynek első meccsén kiváló kezdést produkálva 2:0-ra nyertek. A visszavágón azonban jött a nagy pofon: a szovjetek hármat lőttek nemzeti válogatottunknak, s így már zsinórban harmadjára készülhettek a négyes tornára.
Jugoszlávia is második alkalommal jutott el a legjobb négy közé. A sors furcsa fintorának mondható, hogy az 1960-as kiíráshoz hasonlóan a délszlávok ismét összekerültek a franciákkal, ezúttal a negyeddöntőben. Míg azonban akkor szoros csatát követően jutottak a fináléba, ezúttal összesítésben 6:2-vel búcsúztatták Franciaországot. Elődöntős lett továbbá a spanyolokat kiejtő, ekkor épp vb-címvédő Anglia, valamint Olaszország, amely Bulgária ellen jutott tovább.
Jelenet a Magyarország-Szovjetunió (2:0) mérkőzésről. (forrás: Nagy Gyula / Fortepan)
Szerencsés házigazdák
A kontinenstornát ezúttal is a négy elődöntőbe jutott ország egyike rendezhette, 1968-ban pedig Olaszországra esett a választás. Az itáliaiaknak sikerült megismételniük azt, amit a spanyoloknak négy esztendővel korábban: hazai közönség előtt megkaparintani a Henri Delaunay-ról elnevezett trófeát. Ehhez azonban kellett egy jó adag szerencse is, a szó legszorosabb értelmében. A négyestorna egyik ágán Jugoszlávia és Anglia csapott össze, míg a másik oldalon a korábbi győztes Szovjetunió nézett szembe az Eb-újonc olaszokkal.
Előbbin Jugoszlávia lett a továbbjutó Dragan Dzajic 86. percben született góljának köszönhetően, így történelmük során már a második alkalommal készülhettek a kontinenstorna döntőjére – ahol akár az 1960-as finálé párosítása is megismétlődhetett volna. A másik elődöntőn ugyanakkor egészen bizarr módon pénzfeldobás döntött, mégpedig Olaszország javára. Történt ugyanis, hogy az olasz-szovjet meccsen nem született gól, még a hosszabbításban sem. Ekkoriban még nem alkalmazták a büntetőpárbajt, s két megoldás létezett: az érmefeldobás vagy a találkozó újrajátszása. Érdekesség, hogy ezen az Eb-n mind a kettőre sor került, s mindkétszer az olaszoknak hoztak szerencsét.
A szovjetek elleni összecsapás végén a két csapatkapitány, Albert Sesztyernyov és Giacinto Facchetti a kezdőkör felé indult, hogy feldobják az érmét, ám a szövetségek vezetői végül közölték, hogy a feldobásra ott nem kerülhet sor, ezt a játékvezetői öltözőben kellene elvégezni. Végül így tettek, ott pedig a fej vagy írás kérdésénél Facchetti tippelt jobban, így Olaszország készülhetett a döntőre.
„Az oroszok csapatkapitányával mentem le az öltözőbe a két csapat adminisztrátorainak kíséretében. A játékvezető előhúzott egy régi érmét, én pedig az írást választottam. Ez volt végül a helyes döntés, Olaszország bejutott a döntőbe. Felrohantam, mivel a stadion még mindig tele volt, körülbelül 70 000 szurkoló várta az eredményt. Az ünneplésemből megtudták, hogy olasz győzelemnek örülhetnek” – idézte az UEFA hivatalos oldala Facchetti szavait.
Az elődöntővel ellentétben a fináléban már születtek gólok. A vezetést Dzajic szerezte meg az első félidőben Jugoszláviának, majd néhány perccel a mérkőzés vége előtt Olaszország egyenlíteni tudott Angelo Domenghini találatával. Jöhetett a hosszabbítás, ahol azonban nem esett több gól, így a döntő megismétlése mellett határoztak. Erre két nappal később került sor, s itt már az olaszok voltak fölényben: előbb Luigi Riva, aztán Pietro Anastasi vette be a délszlávok kapuját, így az újonc Olaszország lett az Európa-bajnok.
Érdekességek a tornáról
- Olaszország elődöntős győzelme az egyetlen olyan európai nemzetközi mérkőzés, amelyet pénzfeldobás döntött el.
- Alan Mullery lett az első angol válogatott játékos, akit a Jugoszlávia elleni 1–0-s vereség alkalmával kiállítottak az elődöntőben.
- Ez volt az első Európa-bajnokság, ahol a selejtezőben a csoportkörös lebonyolítást alkalmazták.
- Az 1968-as döntő volt az egyetlen olyan finálé az Eb-k és a világbajnokságok történetében, amelyet megismételtek.
