Olvasási idő: 4 perc
Nem mindennapi, mégsem kivételes eset, amikor egy játékosnak lehetősége akad két ország nemzeti mezét is magára húznia. Ennek több oka lehet, mi pedig utánajártunk a legérdekesebb eseteknek.
Kövessék közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg:
Puskás Ferenc (Magyarország és Spanyolország)
Az első a listán a legenda, mindenki Öcsi bácsija, akit senkinek sem kell bemutatni.
Puskás a magyar válogatottal az 1952-es olimpián aranyérmet nyert, 1954-ben pedig vb-döntőt játszott. Az aranycsapat kapitánya összesen 85 mérkőzésen 84 gólt lőtt, de az 56-os forradalom hatására nem tért haza a Honvéd egyik dél-amerikai turnéjáról. Bécsben maradt, majd egy rövid kitérő után a Real Madrid többszörös BL-győztes csapatának kulcsjátékosa lett.
1962-ben vált honosított spanyol állampolgárrá, ezután négyszer pályára is lépett a spanyol válogatott színeiben, ezek közül három meccs az 1962-es világbajnokságon volt. Spanyol színekben végül gólt már nem lőtt.
Világsztár volt és máig az is maradt. A FIFA róla nevezte el az év góljának járó díját is.
Diego Costa (Spanyolország és Brazília)
Diego Costa Brazíliában született, de kettős állampolgárságának köszönhetően a spanyol válogatottban is játszhatott. Ugyan 2013 márciusában kétszer pályára lépett brazil színekben, később kijelentette, hogy mégis Spanyolországot szeretné képviselni – így még abban az évben válogatottat cserélt.
Ez sok brazilt feldühített, hiszen a 2014-es labdarúgó-világbajnokságot éppen Brazíliában rendezték.
„Az a brazil játékos, aki nem hajlandó felvenni a hazája válogatott mezét, és nem vesz részt a saját országában zajló világbajnokságon, automatikusan kiesik a pixisből. Hátat fordít több millió ember álmának, és elutasítja, hogy nemzeti csapatunkat, az ötszörös világbajnokot képviselje.” – mondta akkor róla Felipe Scolari, a Selecao szövetségi kapitánya.
Costa 2014 márciusában debütált a spanyol válogatottban, és ott volt az ominózus 2014-es, majd a 2018-as világbajnokságon is. Végül 24 válogatott szereplése alkalmával tíz gólt szerzett spanyol színekben.
Michel Platini (Franciaország és Kuvait)
Michel Platinit, az UEFA korábbi elnökét minden idők egyik legjobb játékosaként tartják számon. Zsinórban háromszor nyerte el az Aranylabdát (1983, 1984 és 1985), és a FIFA “az évszázad legjobb játékosa” szavazásán a hetedik helyen végzett.
Kulcsjátékos volt a galloknál, 1984-ben megnyerte az Európa-bajnokságot, ahol a torna gólkirálya és legjobb játékosa is lett. Vezérletével a francia válogatott 1982-ben és 1986-ban is bejutott a világbajnokság elődöntőjébe.
Platini 1987-ben fejezte be pályafutását. Egy évvel később azonban visszatért a nyugdíjból, hogy a kuvaiti emír kérésére egy nemzetközi barátságos mérkőzésen a kuvaiti válogatott színeiben játsszon a Szovjetunió ellen.
Mindössze 21 percet töltött a pályán, de ezzel Platini azt a ritka bravúrt érte el, hogy két különböző ország színeiben játszott nemzetközi porondon.
Alfredo di Stefano (Argentína, Kolumbia és Spanyolország)
Di Stefano nem aprózta el, hiszen játékosként három országot is képviselt: először a hazáját, Argentínát, majd a Kolumbiát, ahol négyszer játszott.
Miután 1954-ben a Real Madridhoz igazolt, a spanyol válogatottban is pályára lépett, de mivel korábban már két ország is jegyezte őt, további két évbe telt, mire a FIFA engedélyezte, hogy a spanyol színekben ismét pályára léphessen. Annak ellenére, hogy milyen nagyszerű játékos volt, a spanyol válogatottal nem ért el nagy sikereket, sosem játszott például világbajnoki döntőben.
Azok számára, akik látták játszani, az egyik legjobb volt. 1955-60 között öt egymást követő évben nyert BL-t a Real Madriddal, Puskással legendás párost alkottak. Negyvenéves koráig csúcsfocit játszott.
Diego Maradona egyszer azt mondta róla: „Nem tudom, hogy én jobb játékos voltam-e, mint Pelé, de minden kétséget kizáróan kijelenthetem, hogy Di Stefano jobb volt nála.”
Wilfried Zaha (Anglia és Elefántcsontpart)
Wilfried Zaha ígéretes fiatalként robbant be a Crystal Palace csapatában. Négy éves korától Angliában játszott, és miután a korosztályos válogatottakban is szerepelt, úgy tűnt, hogy a felnőtt nemzeti csapatba is könnyen bekerülhet.
Végül két barátságos meccset játszott felnőtt angol színekben, de egy a Manchester Unitedban töltött nehéz időszak után négy évig nem is hívták vissza.
Ezt követően 2016-ban tájékoztatta a FIFA-t arról a döntéséről, hogy a jövőben szülőhazáját, Elefántcsontpartot szeretné képviselni. Azóta több mint harmincszor állt rajthoz az elefántok színeiben.
