Dzsudzsák Balázs legemlékezetesebb pillanatai a magyar válogatottban

Olvasási idő: 2 perc

Szerző: Ollé Tamás

Ma, azaz november 20-án Görögország ellen játssza utolsó mérkőzését a magyar nemzeti válogatottban Dzsudzsák Balázs, aki új rekordot állít be, hiszen a már visszavonult Király Gábor és a DVSC szélsője is eddig 108 alkalommal lépett pályára a címeres mezben. Este tehát egy érzelmes búcsúnak, s egyben történelmi pillanatnak leszünk szemtanúi a Puskás Arénában. A jeles alkalomból összegyűjtöttük Dzsudzsák Balázs legemlékezetesebb pillanatait a magyar válogatott színeiben.

Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg.
Facebook és Instagram

A görögök ellen kezdődött minden

Van valami sorsszerű abban, hogy Görögország ellen játssza búcsúmeccsét, hiszen a 35 éves debreceni szélső 2007 júniusában éppen ellenük debütált a nemzeti válogatottban. Sőt, egy évvel később az első gólját is Görögország ellen szerezte, így csak remélhetjük, hogy Nyírlugas büszkesége, a 108 mérkőzés alatt 21 gólt és 24 gólpasszt jegyző Dzsudzsák Balázs a búcsúmeccsén is betalál majd.

forrás: Football Spotlight Youtube csatorna

Történelmi egyenlítés Bukarestben

Bizonyára mindenki emlékszik még rá, hogy a 2016-os Eb-selejtezőn Magyarország Romániával vívott nagy csatát a továbbjutást érő második helyért. 2014 őszén Bukarestben, az első mérkőzésen a románok a lehető legrosszabbkor, az első félidő végén szerezték meg a vezetést, és sokáig úgy tűnt, hogy keleti szomszédaink szerzik meg a 3 pontot. Ám akkor jött Dzsudzsák, aki a 81. percben egy pazar szabadrúgásgóllal egyenlített, s így nem csupán pontot mentett Bukarestből, de a magyar válogatott 42 év után újra gólt tudott szerezni a Romániában.

https://youtu.be/FRVajfZ3A9o

forrás: Magyar Nemzeti 11 TV Youtube csatorna

Dupla az Eb-győztes portugálok ellen

Valószínűleg a 2010-es évek egyik, ha nem a legjobb magyar válogatott mérkőzése volt a Portugália elleni 3-3-as döntetlen, amelynek köszönhetően Magyarország az első helyen zárta a 2016-os Európa-bajnokság F csoportját. A mérkőzés hőse pedig – Cristiano Ronaldo nagy bosszúságára – a magyar válogatott csapatkapitánya és abszolút vezére, Dzsudzsák volt, aki két gólt is szerzett a portugálok ellen, s egy ponton Magyarország már 3-1-re is vezetett a későbbi Európa-bajnokkal szemben. Dzsudzsák ráadásul a második magyar játékos lett az Európa-bajnokságok történetében, aki két gólt is lőtt a tornán.

https://youtu.be/V8DWrq8hCaw

forrás: Magyar Nemzeti 11 TV Youtube csatorna

100. válogatottság, 2 gólpassz

Pár évvel később a 2020-as Eb-selejtezőn a magyar válogatott újabb bravúrt ért el, amikor 2-1-re legyőzte a vb-ezüstérmes Horvátországot. A horvátok elleni mérkőzés hőse aznap este 100. alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. S ha már lúd, legyen kövér – így aztán méltó módon ünnepelte meg jubileumi mérkőzését. Előbb Szalai Ádámnak adott egy pazar gólpasszt, majd a második félidőben Pátkai Máté az ő szögletéből rúgott gólt, megfordítva ezzel a mérkőzést.

forrás: Magyar Labdarúgó Szövetség Youtube csatorna

Dzsudzsák Balázs góljait a következő válogatottak ellen szerezte:

  • Hollandia ellen 3 gól
  • Románia, Portugália, Litvánia és Csehország ellen 2 gól
  • Finnország, Izrael, Liechtenstein, Izland, San Marino, Észtország, Lettország, Dánia, Görögország és Horvátország ellen 1 gól

Köszönünk mindent, Balázs!