Elindulhat a Barcelona és a La Liga megújulása

Olvasási idő 3 perc

Az utóbbi napokban szinte minden második focis hír Lionel Messiről szólt. Elsőként robbant a bomba, hogy távozik Barcelonából, másodikként már az okokat elemezte a többség, harmadjára a párizsi szerződés és bemutatás volt középpontban.

Nézzünk most kicsit Lionel Messi története mögé. Mit hozhat ez a változás a La Ligának és a spanyol focinak?

Az utóbbi 15 évben szinte minden az argentin zseniről szólt a spanyol élvonalban, amikor pedig Cristiano Ronaldo is megérkezett a Real Madridba, szinte csak rájuk fókuszált a világ.

Minden El Clásico csak a kettejük párharcáról szólt. Az összes mérkőzésen azt lesték, az egyik vagy másik mutat-e valami extra cselt, lő-e egy zseniális gólt. Mintha csak az említett két játékos lett volna a csúcson Spanyolországban.

Ugyan az összes csapattárs és ellenfél áradozott a világ két legjobbjáról, nekik éppen az ő árnyékukban kellett mindennapjaikat élniük. CR 2018-as távozása után meg is látszott, hogy volt játékos, aki újra kivirágzott.

Rengeteg helyen megírták már, hogy Karim Benzema felszabadultan lőtte a gólokat és élvezte, ahogy előreléphetett a háttérből.

Jelen esetben talán Antoine Griezmann lehet a nyertese Messi távozásának. A francia világbajnok első idénye kimondottan gyengén sikerült, a másodikban viszont már megvillantott valamit abból, amit a katalán szurkolók látni szeretnének egy ilyen kaliberű csatártól.

Most jöhet el az igazi áttörés. Már ha a Barcelona meg tudja őt tartani és magas fizetése nem juttatja argentin ex-csapattársa sorsára.

Nem csak az Atlético Madrid korábbi üdvöskéje kerülhet rivaldafénybe. A katalán fővárosban számos olyan fiatal kezdte bontogatni szárnyait az utóbbi szezonokban, akik az új kedvencek lehetnek.

Említsük elsőként a mindössze 18 éves Pedrit. A középpályás a 2020/2021-es idényben berobbant a Barcelona kezdőjébe és a klubidény után az Európa-bajnokságon és az olimpián is a válogatott alapembere volt.

A jövő egyik legnagyobb spanyol klasszisa 73 mérkőzéssel a lábában pihenő nélkül szeretne csatlakozni klubja felkészüléséhez.

Rajta kívül is akad még óriási tehetség. Lehet, hogy ha Ansu Fati nem sérül meg 2020 novemberében, kis túlzással, már most feledtetni tudná Messit a támadósorban. Mikor felépül egészen biztosan megmutatja majd, hogy van élet az argentin után is Katalóniában.

Kövessen minket az Instagramon is! Érdekességek és hírek a sport világából: @FociTour.hu

Ha a sokszor már „üveglábúként” emlegetett Ousmane Dembélé folyamatosan játékban lenne és a magatartását is helyre tudná tenni edzője, akkor a fent említett csapattársaival az újjáépülő Barcelona egyik legfényesebb csillagává válhatna.

A technikai tudása egészen biztosan meg van hozzá, így minden csak az egészségén és a mentalitásán fog múlni.

Messi

A szívünkhöz mindig közel álló Kubala László után lehet Lionel Messi is szobrot kap majd a Camp Nou előtt. Lehet az argentin nevét még többen fogják ismerni 70-80 év múlva. Lehet nem is születik 100 évig majd még egy ilyen zseni, de biztosan kijelenthető, hogy az ő távozása után elindulhat a gránátvörös-kék sztárklub megújulása.

Erre az útra pedig ráléphet a La Liga is, amelyben a fiatalok Cristiano Ronaldo és Messi helyébe lépve újra felemelhetik a bajnokságot. A spanyolok továbbá remélik azt is, hogy saját tehetségeik révén a válogatott is újra eredményes lehet a nagy tornákon.

Egy biztos, a következő időszakban is rengeteg csillogó tehetséget láthatunk majd Spanyolország futballpályáin, hiszen eddig a legjobbaktól tanulhattak.

FC BARCELONA UTAZÁSI ÉS BELÉPŐJEGYES AJÁNLATOK

Összeállította: Elek Zoltán