Jön az Európa-liga döntője: Sevilla- AS Roma a Puskás Arénában!

Olvasási idő: 5 perc

Szerző: Ollé Tamás

Szerda este az egész futballvilág Budapestre figyel majd, ahol az Európa-liga döntőjében a rekordbajnok Sevilla a José Mourinho vezette AS Romával csap össze egy várhatóan kiélezett, nagy taktikai harcot és izgalmakat ígérő mérkőzésen. A Sevilla fennállása során 7. alkalommal jutott be a második számú európai kupasorozat döntőjébe, s eddig mindig megnyerte azt, José Mourinho pedig még sohasem veszített el európai kupadöntőt. Már csak ez a két tény garancia arra, hogy május 31-én az elmúlt évek egyik legizgalmasabb EL-döntőjét láthatjuk majd a Puskás Arénában.

Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg.
Facebook és Instagram

A nagy visszatérés

A spanyolok legutóbb 2020 nyarán szerepeltek a sorozat fináléjában, ahol az Interrel kellett megmérkőzniük a végső győzelemért. A Sevilla a következő szezont a BL-ben töltötte, tavaly pedig a West Ham United ellen hasalt el az EL-nyolcaddöntőjében. Julen Lopetegui és Jorge Sampaoli után az idei kupatavasznak már José Luiz Mendilibarral vágtak neki, s a 62 esztendős spanyol edzővel be is jutottak az Európa-liga fináléjába, ahová a Manchester Uniteden és a Juventuson keresztül vezetett az út.

A szebb napokat is látott olasz csapat ugyanakkor nem volt könnyű ellenfél. A párharc első, torinói felvonása parázs összecsapást hozott: a spanyolok Yousseff En-Nesyri korai találatával hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, Federico Gatti pedig csak a 97. percben tudott egyenlíteni. A visszavágón aztán a „Zebrák” szereztek vezetést, s kerültek előnybe, ám Suso és Erik Lamela kései góljaival a Sevillának végül sikerült megfordítani a mérkőzést, így története során 7. alkalommal jutott be az EL döntőjébe.

Újra tombol a Mourinho-mágia

José Mourinhót gyakran vádolják „antifocival”, s bár tény, hogy Európában és Olaszországban sem az AS Roma játssza a legszebb futballt, az eredmények magukért beszélnek. A portugál tréner az első „Farkasoknál” töltött idényében behúzta az Európai Konferencia Ligát, jelenleg pedig egy sor sikerre éhes fiatallal és nemzetközi tapasztalattal bíró rutinos játékossal várja a következő finálét.

Ugyanakkor a Roma számára sem volt egyszerű az oda vezető út. A negyeddöntő második fordulójában 1-0-ás hátrányban fogadták a Feyenoordot a Stadio Olimpicóban, s a rómaiak végül Leonardo Spinazzola, Paulo Dybala, Stephan El Shaarawy és Lorenzo Pellegrini góljaival 4-2-es összesítésben jutottak tovább az elődöntőbe, ahol a nagyszerű tavaszt produkáló Bayer Leverkusen várt Mourinhoékra. A „Special One” pedig hű maradt önmagához: a hazai 1-0-ás győzelmet követően a „gyógyszergyáriak” otthonában a Roma egész egyszerűen „leparkolta a buszt”, s egyetlen kaput eltaláló lövés nélkül foggal-körömmel védte az egygólos előnyt.

Mourinho így 2017 után újra EL-döntőt játszhat, a Roma játékosai pedig idén is bizonyíthatnak egy európai kupasorozat fináléjában. A győzelem ugyanakkor nemcsak a presztízs, hanem a jövő évi BL-indulás miatt is kiemelt fontosságú lesz, hiszen a győztes automatikusan főtáblára kerül, így a budapesti döntő mindkét klub számára dupla téttel bír majd.

Mit várhatunk a párharctól?

  • A Sevilla és az AS Roma eddig csupán egyszer találkoztak az európai kupaporondon, 2020 augusztusában, az Európa-liga nyolcaddöntőjében. Akkoriban a koronavírus-járvány miatt az UEFA-kupasorozatainak kieséses szakaszai egyfordulósak voltak, így a spanyolok Sergio Reguilón és Yousseff En-Nesyri góljaival 2-0-ra nyertek.
  • Amennyiben José Luiz Mendilibar szerdán győzelemre vezeti a sevillai csapatot, akkor 62 évvel és 78 nappal a háta mögött ő lehet a legidősebb edző, aki elhódította az EL-trófeát. A jelenlegi csúcstartó Maurizio Sarri, aki 2019-ben 60 évesen és 139 naposan nyerte meg a sorozatot a Chelsea-vel. Ami Mourinhót illeti, ő 14 nappal lenne fiatalabb Sarrinál, így a portugál nem állítana fel új rekordot.
  • Az EL legeredményesebb edzője Unai Emery, aki 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban a Sevillát, 2021-ben pedig a Villarrealt vezette győzelemre, míg 2019-ben az Arsenal menedzsereként maradt alul a Chelsea ellen. Emery mellett még az Atlético Madrid vezetőedzője, Diego Simeone büszkélkedhet többszörös győzelemmel (2012, 2018). Így, ha a Roma megnyerné a mérkőzést, Mourinho csatlakozna Simeonéhoz, hiszen a portugál 2017-ben a Manchester Uniteddel egyszer már felülhetett Európa második számú trónjára.

Közös nevező

  • A Sevilla csatára, Erik Lamela 2011 és 2013 között az AS Romában játszott, ahol 67 mérkőzésen 21 gólt szerzett. A spanyol csapat négy másik tagja is játszott már Olaszországban: Alejandro Gómez (Catania: 2010-13, Atalanta: 2014-21), Suso (AC Milan: 2015-20, Genoa: 2016-kölcsön), Alex Telles (Inter: 2015/16-kölcsön) és Ocampos (Genoa: 2016/17-kölcsön, AC Milan: 2017-kölcsön).
  • Mourinho 2010 és 2013 közöt volt a Real Madrid vezetőedzője. A Sevilla elleni mérlege, beleértve két Copa del Rey-elődöntős találkozót is: 7 győzelem és 1 vereség.
  • A „Special One” és Mendilibar négyszer mérkőzött meg egymással a spanyol bajnokságban, amikor utóbbi az Osasunát irányította. Mourinho mindvégig veretlen maradt, a mérlege 3 győzelem és 1 döntetlen.
  • A Sevilla sportigazgatója, Ramón Rodríguez Verdejo, közismertebb nevén Monchi 2017 és 2019 között hasonló szerepet töltött be a Románál.

Érdekességek

  • A Giallorossi kapusa, Rui Patrício tartja a legtöbb Európa-liga mérkőzésen való szereplés rekordját. A portugál a Leverkusen elleni visszavágón 68. alkalommal lépett pályára, kettővel többször, mint a korábbi csúcstartó osztrák védő, Aleksandar Dragović. Rui Patrício a Sporting CP színeiben 45, a Wolverhampton Wanderers-nél 10, a Roma játékosaként pedig 13 alkalommal őrizte a hálót.
  • Ez lesz az első Európa Liga-döntő, amelyet Magyarországon rendeznek, Budapest pedig a 14. olyan város, amely otthont ad a sorozat fináléjának. A Puskás Arénában ugyanakkor már rendeztek egy kontinensviadalt, nem is olyan régen: 2020-ban itt vívott meg egymással a Bayern és a Sevilla az UEFA Szuperkupáért, amelyet 2-1-es győzelmével végül előbbi vihetett haza.
  • A Sevilla 2018/19-es szezonban is játszott a magyar fővárosban, méghozzá az Újpest elleni, 3-1-re megnyert EL-selejtezőben. A rómaiaknak ez az első magyarországi UEFA-találkozójuk, bár a Vásárvárosok kupája 1964/65-ös kiírásában már találkoztak a későbbi győztes Ferencvárossal, épp a Puskás helyén álló egykori Népstadionban. A Roma 1-0-ra elveszítette a harmadik forduló visszavágóját, így végül 3-1-es összesítéssel kiesett a sorozatból.
  • José Mourinho az első edző, aki megnyerte mind a három európai trófeát.

forrás:UEFA Europa League Twitter oldala