The Last Dance – Messi és Ronaldo utolsó világbajnoksága következik

Olvasási idő: 4 perc

Szerző: Szikora Tamás

Klubjaikban és egyénileg is hihetetlen magasságokba jutott el az elmúlt 15 évben Lionel Messi és Cristiano Ronaldo, válogatott mezben azonban nehezebb dolguk volt. A világbajnoki cím még egyiküknek sem sikerült, fiatalabbak viszont már nem lesznek, így számukra kiemelten fontos lehet az év végi torna. Lássuk, mit kell tudni a két korszakos zseniről.

Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg.
Facebook és Instagram

Az ötödik és egyben utolsó esély

Talán nem túlzunk nagyot, amikor azt állítjuk, hogy az előző bő egy évtized a portugál és az argentin zseniről, valamint kettejük rivalizálásáról szólt, miközben sikert sikerre halmoztak. Eddig karrierjük során már hazájuknak is jó szolgálatot tettek, elvégre Argentína tavaly nyerte meg Messi vezérletével a Copa Americát, Portugália pedig 2016-ban ért fel Európa csúcsára Ronaldóval. Számukra gyakorlatilag egyetlen fontos trófea van, amit nem nyertek meg, ez pedig a világbajnoki trófea, noha mindketten az ötödik vb-szereplésükre várnak. Mivel egy 35 és egy 37 esztendős játékosról beszélünk, így elég csekély esély mutatkozik arra, hogy négy év múlva is viszont lássuk őket, most azonban még egyszer utoljára megmutathatják, miért is ők a legjobbak.

Messi számára jó előjel lehet, hogy az argentin nemzeti együttes jelenleg kiváló formában van, ami főként a jelenlegi szövetségi kapitány Lionel Scaloni kinevezésének köszönhető. Azóta, hogy a szakember leült a kispadra, szinte szárnyalnak, és a három éve veretlenül megvívott tétmeccsek sorozatának köszönhetően korábbi csúcsok is veszélybe kerültek, miközben a PSG játékosa is egyre jobb teljesítményre volt képes. A selejtezők során nem igazán lehetett velük mit kezdeni, amennyiben ez a teljesítmény tartható, akkor komoly esélyük lehet akár a végső sikerre is.

A portugál válogatott sem mondható eredménytelennek az elmúlt években, elvégre 2021-ben a Nemzetek Ligáját is megnyerték, ugyanakkor a vb-re való kijutás nem ment simán. A pótselejtezőn keresztül szereztek jogot az indulásra, ám ahogyan mondani szokták, innen szép nyerni, főleg úgy, hogy Ronaldo a hőn szeretett Manchester Unitedben sem mozog otthonosan jelenleg. Az tagadhatatlan, hogy mindkettejük fénykora a 2010-es évek elején volt, amikor a La Ligában ontották a gólokat, ám az utóbbi évek inkább egy hullámvasútra hasonlítottak ebből a szempontból. Kettejük közül most Messi az, aki kirobbanó formában várhatja a katari vb-t, ami egy utolsó nagy próbatétel lesz számára. Természetesen mindketten egy tökéletes lezárásban reménykednek, amivel honfitársaik szemében is maradandót alkothatnak.

A hazaszeretet élteti őket

Lionel Messi és Cristiano Ronaldo számára hihetetlenül nagy teherrel járt címeres mezben pályára lépni az elmúlt években. Ez főként a klubokban elért sikereiknek köszönhető, miközben hazájuk színeiben sokszor nem a terveik szerint alakulat a dolgok. Messinek fiatalon összejött egy olimpiai aranyérem, később egy vb-ezüst, de sokáig kellett várni arra, hogy egy igazán nagy tornán trófeát szerezzenek. Ez a 2021-es Copa Americán jött össze végül, majd az idei Finalissima sikert is érdemes megemlíteni, ahol az Európa-bajnok Olaszországot múlták felül. Az argentin zseni ráadásul az elmúlt évben rekordot döntött, hiszen kilenc alkalommal talált be az ellenfelek hálójába, miközben minden addiginál többször, összesen tizenhat esetben léphetett pályára.

Ronaldo ennél kicsit jobb statisztikákkal rendelkezik ebben az összevetésben, mert bár tíznél többször ő sem játszott a válogatottban egy adott naptári évben, ugyanakkor az előző szezonban néggyel több gólt rúgott 14 meccsen. A felnőtt csapatban való bemutatkozásuktól számítva Ronaldo eddig 117, míg Messi 90 gólig jutott, amit még bőven növelhetnek. Azt tehát nem lehet rájuk mondani, hogy ne lettek volna eredményesek és ne hajtottak volna a győzelmekért.

Forrás: marca.com

Tudtad-e, hogy?

  • Lionel Messi szerezte a legtöbb Aranylabdát a történelemben. Eddig hét alkalommal (2009, 2010, 2011, 2012, 2015, 2019, 2021) látták az adott szezon legjobbjának.
  • Cristiano Ronaldo eddig ötször kapott Aranylabdát (2008, 2013, 2014, 2016, 2017), az előző évtizedben pedig elég nagy volt a verseny köztük az argentin riválissal.
  • Ronaldo a történelem harmadik legtöbb válogatott mérkőzésével rendelkezik (191), és a legtöbb nemzetközi gólt szerző játékos (117).
  • Messi büszkélkedhet az argentin nemzeti csapatban a legtöbb válogatott mérkőzés rekordjával, szám szerint eddig 164 alkalommal lépett pályára.
  • A két játékos majdnem ugyanannyi gólt lőtt eddigi pályafutásakor. A cikk írásakor Messi 785, míg Ronaldo 818 találatnál jár minden sorozatot figyelembe véve, miközben előbbi mindössze kettő, utóbbi viszont négy különböző bajnokságban játszhatott.
  • Válogatottak mezben Messi 90, Ronaldo 117 gólt szerzett eddig.
  • Ketten együtt 1122 gólt szereztek a La Ligában, ahol kilenc évig játszhattak egymás ellen csapataikban.

Ha szeretnéd a helyszínen megtekinteni Cristiano Ronaldo és Lionel Messi játékát a katari vb-n, ez az ajánlat neked szól:

Utazás három mérkőzésre Katarba (Spanyolország-Németország / Portugália-Uruguay / Argentína-Lengyelország) 2022.11.26. – 2022.12.01.