Magyar bravúr és döntetlen a világbajnok ellen, portugál öngólparádé a németek ellen

Olvasási idő 5 perc

Az F-csoport második fordulója is elképesztő mérkőzésekkel kecsegtetett. Meglepő, ám annál nagyobb dicséretre méltó mérkőzést láthatott a nagyérdemű közönség – több mint 67 ezren – a Puskás Arénában, ahol a világbajnok franciákat fogadta Magyarország válogatottja. A csoport másik mérkőzésén Münchenben a németek iktatták ki a portugálokat – igaz, ehhez két portugál öngól is szükséges volt.

Hatalmas médiafigyelem és várakozás előzte meg a francia válogatott budapesti pályára lépését. A szurkolók ismét látványos szurkolás kíséretében vonultak a mérkőzés helyszínére, a nagy hőség senki dolgát nem könnyítette meg, de ez sem szegte senki kedvét. Sajtóértesülések szerint 5700 francia szurkoló látogatott ki a mérkőzésre.

A kezdő sípszóra már alig bírtak várni a szurkolók, Marco Rossi legénysége bátran kezdett neki a párharcnak. A lendület és a támadási szellem egyáltalán nem hagyott alább, támadásban is remekeltek a magyar játékosok, harci szellemből egyáltalán nem volt hiány.

eb_magyar_francia_rossi

Szalai Ádámot már a 26. percben le kellett cserélni, mivel egy ütközés után a nyakát és a fejét fájlalva a földön maradt. A csapatkapitányt később kórházba szállították. Aztán a helyére beálló Nikolics Nemanját rögtön fejbe rúgták szabadrúgásból, őt is ápolni kellett, de folytatni tudta.

A továbbiakban sem Benzema, sem pedig Kylian Mbappé lövése nem talált kaput. Az első félidő hosszabbításában aztán jött a pillanat, ami biztosan sok magyar szurkoló szemébe csalt örömkönnyeket: Nagy Ádám remek keresztlabdája után Sallai kényszerítőzött Fiolával, és a védő kissé balról, 8 méterről, jobbal a jobb alsó sarokba lőtt.

eb_magyar_francia

Hihetetlen volt kimondani, de egygólos magyar vezetéssel mehettek pihenőre a játékosok. A második félidő felénél Mbappé jobb oldali beadásánál Orbán nem tudta elrúgni a kissé mögé érkező labdát, amelyet Griezmann a kapunkba bombázott, módosítva ezzel az állást 1:1-re.

A magyarok nem zuhantak össze, továbbra is próbálták állni a sarat, s talán az EB eddigi legmeglepőbb eredményét produkálták: óriási bravúrral döntetlent játszottak a 2018-ban világbajnoki címet szerző franciákkal.

eb_magyar_francia

“Miért sikerült pontot szerezni? Mert a fiúk nagyon jól, bátran, nagy szívvel, a taktikát betartva játszottak. Nagyon büszke vagyok rájuk! Sok edző azt hiszi magáról, hogy ő a legfontosabb szereplő, mert ő találja ki a taktikát, de ez nincs így, mert mindig a játékosok a főszereplők, és nem győzöm mondani, hogy én ma nagyon büszke vagyok rájuk. Persze, voltak nehéz pillanatok a mérkőzés során, de olyan játékosaink vannak, akik az ilyen helyzeteket tudják kezelni, és akik nagyon sokat dolgoznak azért, hogy az ilyen pillanatokban helytálljanak.” – nyilatkozta a magyarok olasz szövetségi kapitánya.

A magyarok a harmadik körben Németországgal néznek szembe Münchenben, a találkozó szerda este 21 órakor kezdődik.

eb_magyar_francia

Hiába rúgtak négyet, mégis kikaptak a portugálok

A csoport másik találkozóján záporoztak a gólok, igaz, ebből nem mindegyik jó kapuba. A Németország-Portugália csúcsrangadó az EB eddigi leggólgazdagabb mérkőzése lett.

További érdekességek és nyereményjátékok a foci világából a Facebook oldalunkon: @FociTour.hu

Ugyan Cristiano Ronaldo góljával Portugália szerzett vezetést, két öngóllal besegítettek a németek feltámadásához a müncheni találkozón – először Rúben Dias, majd a menteni igyekvő Guerreiro ért szerencsétlenül a labdába, ami a saját hálójukban landolt.

portugalia_nemetorszag_eb

Következett a második félidő, ahol hamar beindultak az újabb találatok: az 51. percben Gosens átadásából Havertz volt eredményes, kilenc perc múlva a gólpasszos is betalált, ezúttal Kimmich jobb oldali beadását Gosens bólintotta a hálóba. A 67. percben Jota még szépített, ám a 4:2-es német vezetés immár nem változott.

Két forduló után a csoportot Franciaország négy ponttal vezeti, a portugáloknak és a németeknek három-három, a magyaroknak egy pontja van. A portugálok Franciaországgal zárják a csoportkört, a két sztárcsapat a Puskás Arénában csap össze. A találkozó egy időben zajlik majd a magyarok mérkőzésével.

portugalia_nemetorszag_eb

FOCIS SZURKOLÓI TERMÉKEK ÉS AJÁNDÉKTÁRGYAK

Összeállította: Bazsó Tímea