Négy sztárcsapat, két nagyszerű város és egy óriási élmény

Olvasási idő: 2 perc

Szerző: Jakub Vaverka

Az angol Ligakupa, azaz a Carabao Cup harmadik fordulójának küzdelmeit november első felében rendezik meg. Az időzítés miatt még érdekesebbé vált a kupasorozat, hiszen a 2022-es katari világbajnokság kezdete előtt négy nagycsapat is 60 kilométeres körzetben harcol a továbbjutásért.

Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg.
Facebook és Instagram

Angol sztárklubok a pályán

Az angol Ligakupát gyakran méltánytalanul lebecsülik, viszont ha egy klub azzal a céllal vág neki a szezonnak, hogy trófeát nyerjen, számukra ez az egyik legideálisabb versenysorozat. Minden évben végletekig izgalmas összecsapásokra kerül sor, mivel egyenes kieséses rendszerben történik a lebonyolítás. Az augusztus 24-i sorsolás alapján két napon belül két mérkőzést is megtekinthetnek az angol labdarúgás szerelmesei. A jelenleg hullámvölgyben lévő Liverpool a Derby Countyt fogadja november 9-én, de ezen a napon kerül sor a harmadik forduló legnagyobb rangadójára is, amit a Manchester City és a Chelsea vívják majd. Egy napra rá a Steven Gerrard által irányított Aston Villa látogat a legendás Old Traffordra.

A négy óriásklub az esélyesek közé tartozik, az előző kiírás döntőjét ráadásul a Liverpool és a Chelsea játszotta. A Citizens a jelenleg bombaformában játszó De Bruyne – Haaland párosra támaszkodik, s mivel a norvég kihagyja a katari vb-t, Guardiola a kezdőbe jelölheti. A Derby elleni esetleges sikerélmény nemcsak a Vörösöknek jönne jól, hanem a formán kívül játszó Salahnak is. A Chelsea igyekszik elsajátítani Graham Potter taktikai elképzeléseit, míg a Vörös Ördögöknél Cristiano Ronaldo bebizonyítaná, még mindig nem szabad leírni.

Választható utazási csomagjaink a Carabao Cup harmadik fordulójára (2022. november 9-11.) 🔥:

Északnyugat-Anglia várja a látogatókat

A labdarúgás mellett nem szabad megfeledkezni a városokról sem, amelyek ezeknek a mérkőzéseknek otthont adnak. Liverpool sajátos brit energiával rendelkezik, amit a legendás The Beatles zenekar mindenkori jelenléte is alátámaszt. Manchester ezzel szemben az eredeti ipari munkakörnyezet és a modern városi kultúra kombinációja. A tipikus „pubok”, ahol a helyi szurkolók meccs előtt töltik idejüket, szintén szerves részét képezik ezeknek a helyeknek.

Forrás: FB / OfficialQuadrantTrafford

A Carabao Cup harmadik fordulójában rendezett mérkőzéseire szóló belépőjegyes ajánlataink:

Arsenal – Brighton (Emirates Stadium, 2022.11.09.) 50.000 forinttól
West Ham – Blackburn (Olympic Stadium, 2022.11.09.) 34.000 forinttól
Liverpool FC – Derby County (Anfield Road, 2022.11.09.) 55.000 forinttól
Manchester City – Chelsea FC (Etihad Stadium, 2022.11.09.) 38.000 forinttól
Manchester United – Aston Villa (Old Trafford, 2022.11.10.) 50.000 forinttól