Nincs megállás, következik a harmadik csoportmérkőzés

Olvasási idő: 3 perc

Szerző: Tamás Adam

Magyarország és Németország számára egyaránt érdekesen indult a Nemzetek Ligája csoportköre. A mieink hazai pályán óriási meglepetésre legyőzték az legutóbbi EB-n ezüstérmet szerző Angliát, míg az EB győztes Olaszország ellen 2-1 arányban maradtak alul. Németországnak eddig két döntetlen jutott az említett országok ellen, így nem érkezhetnek más céllal Budapestre, mint végre megszerezni a három pontot. Nyolc nap alatt ez lesz a harmadik mérkőzése a játékosoknak, bízzunk benne, hogy sikerül Szoboszlaiéknak újabb bravúrt bemutatni.

Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg a futball világából.
Facebook és Instagram

Történelmi áttekintő

Ha az egymás elleni statisztikát nézzük, a németeknek 1909 és 1940 között nem akadt sok okuk az ünneplésre. Ebben az időben 16 alkalommal találkozott egymással a két válogatott, 7 magyar győzelem és 6 döntetlen mellett mindössze három mérkőzés zárult német sikerrel. Ezt két gólzáporosabb német győzelem követte, majd az 1954-es világbajnokságon kétszer csaptak össze: a csoportkörben 8-3-ra nyert, a döntőt viszont sajnos 3-2-re elvesztette a Puskás vezette csapat. Azóta további 15 alkalom során csupán háromszor nyert Magyarország: 1959-ben, 1985-ben és 2004-ben.

Összes lejátszott mérkőzés: 35

Német győzelmek száma: 13

Magyar győzelmek száma: 11

Döntetlenek száma: 11

forrás: UEFA

Amikor Torghelle Sándor meglepte Oliver Kahnékat

2004. június 6-án válogatottunk barátságos mérkőzésre utazott Kaiserslauternbe. A kezdőcsapatok alapján egyik fél sem úgy lépett pályára, hogy az eredmény lényegtelen számukra:

Németország: Kahn- Hinkel, Lahm, Nowotny, Wörns- Ballack, Frings, Hamann, Schneider – Bobic, Klose  Magyarország: Király- Bodnár, Juhász, Stark, Szélesi- Leandro, Gera, Huszti, Rósa- Torghelle, Tóth.

Kétség sem férhet hozzá, hogy Torghelle Sándor élete mérkőzését játszotta, 31 perc alatt kétszer talált be Kahn kapujába, ezzel elcsendesítve a közel 37 ezres nézősereget. Az eredmény végül nem változott, 2-0-ra nyertünk, Torghelle játékára pedig ekkor figyelt fel az angol Crystal Palace, akik augusztusban 1,1 millió euróért meg is vásárolták őt az MTK Budapesttől.

forrás: nemzetisport.hu

Vásárolj magyar ajándéktárgyakat Fanshopunkban! Használd a Magyar20 kedvezménykódot 20% kedvezményért. Az ajánlat június 11-ig érvényes.

A végsőkig küzdöttünk a 2020-as Európa-bajnokságon

A pandémia miatt egy évet csúsztatott Európa-bajnokságon mindkét válogatott az ún. „halálcsoport” résztvevője volt. Gulácsiék hihetetlen teljesítményének köszönhetően a Münchenben rendezett mérkőzésnek óriási tétje volt – sikerül-e továbbjutnunk, vagy emelt fővel búcsúzunk. A 90 perc során először Szalai Ádám, majd Schäfer András szerezte meg a vezető gólt, de bánatunkra egyik sem tartott ki a végéig. Leon Goretzka a 84.percben beállította a 2-2-es végeredményt, ami számukra a megmenekülést és a továbbjutást is jelentette.

https://youtu.be/ouGUNuNSO5Y

forrás: Legendary Matches TV / Youtube

A mérkőzést 2022.június 11-én 20:45-től rendezik a Puskás Arénában, amire már minden jegy elkelt. Szurkoljunk együtt a magyar válogatottnak a helyszínen vagy a TV képernyője előtt! 🔴⚪🟢

Ha a következő szezonban tervezel focimeccsre utazni, esetleg szeretnél valakit meglepni, ajánljuk egyedi utalványunkat focirajongóknak!