Sebzett oroszlánok – A Leverkusen vár a Fradira az Európa-ligában

Olvasási idő: 5 perc Szerző: Szikora Tamás A német együttes tavaly nagyszerűen zárta a szezont, hiszen a Bundesligában a harmadik helyen végzett, idén viszont kevés sikerélményben van részük. Xabi Alonso vezérletével már javuló tendenciát mutatnának, s mivel a bajnokságban 11 pontos hátrányban vannak az ötödik helyezett Freiburggal szemben, ezért az EL az egyetlen reális lehetőségükOlvass tovább

Bakancslistás versenypályák – 1. rész

Olvasási idő: 4 perc Szerző: Szikora Tamás Az idei évre a Formula-1 rekordhosszúságú naptárral rukkolt elő, amiben jó néhány különleges nagydíj helyet kapott. Ezek között vannak igazi klasszikusok, néhány igazán jellegzetes pálya, de 2023-ban hosszú időt követően egy olyan városba is ellátogat a mezőny, amelyet mindenki jól ismer. Bemutatunk három olyan helyszínt, ahol a versenyhétvégékOlvass tovább

A hétvége rangadója: Real Madrid – Atlético Madrid

Olvasási idő: 4 perc Szerző: Ollé Tamás Szombat este 90 percre megáll az élet Madridban, s újra felizzik az 1906 óta fennálló rivalizálás, amelyet Spanyolországban csak El Derbi madrileño-nak neveznek. Fontos mérkőzés lesz, s nem csak a bajnokság szempontjából, hiszen könnyen lehet, hogy Diego Simeonét és Carlo Ancelottit utolsó madridi derbijén látjuk majd. Kövesd közösségiOlvass tovább

Ismerős csapat ellen készülhet a Ferencváros, a Vörös Ördögök újra Spanyolországban

Olvasási idő: 3 perc Szerző: Tamás Adam Az európai kupasorozatok kieséses szakaszai már javában folynak, a playoff tegnap befejeződött. A mai napon pedig eldőlt, milyen párosításokat tekinthetünk meg az Európa-liga és az Európai Konferencia Liga nyolcaddöntőiben, ahol már bekapcsolódnak az alapcsoportok győztesei, köztük a Ferencvárossal. Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg. Facebook ésOlvass tovább

Az El Clásico nem csak a fociról szól: miért életre szóló élmény a Barcelona és a Real Madrid összecsapása?

Olvasási idő: 5 perc Szerző: Vaverka Jakub A 2023-a év tavaszi szezonja több európai ország bajnokságában is izgalmas küzdelmet ígér, amelyet a szurkolók a világ minden táján végig követhetnek. Spanyolországban azonban a helyzet kicsit különlegesebb. A következő hónapokban háromszor is találkozik egymással az FC Barcelona és a Real Madrid, így tovább bővül az El ClásicokOlvass tovább