Barca mesterhármas vagy Real visszatérés?

Bő egy hónap múlva, augusztus 16-tól újra benépesülnek a futballpályák Spanyolország-szerte is, hiszen kezdetét veszi a 89. bajnoki idény a legfelsőbb spanyol bajnokságban. A La Liga idei címvédője az FC Barcelona csapata, akik legutóbb egymás után kétszer is a csúcsra értek, újoncként a Granada, az Osasuna és a Mallorca egyesületeit köszönthetjük. Léteznek a világon olyanOlvass tovább

Ki emeli magasba a trófeát?

Nem is kezdődhetne jobban az idei június, hiszen rögtön a hónap első napján, magyar idő szerint este 21 órától az európai labdarúgó-klubcsapatok legrangosabb tornájának 64. döntőjét nézhetjük meg. A 2018-2019-es Bajnokok Ligája döntőjéig hihetetlenül izgalmas út vezetett, végül a Premier League-ben szereplő Tottenham és a tavaly ezüstérmesként záró Liverpool együttesei harcolták ki a játékjogosultságot. AOlvass tovább

Európa, újra jövünk! – rekordok és zseniális idény a DAC-nál

A szlovák élvonalbeli Fortuna ligában szereplő dunaszerdahelyi DAC csapata a klub történelmének legsikeresebb idényét tudhatja maga mögött. A sárga-kékek minden eddigi rekordot beállítva a tabella második helyén végeztek, így Peter Hyballa vezetőedző védencei 2018 után 2019-ben is az Európa-liga első selejtezőkörében szerepelhetnek.   Klubrekordok évada A negyvenhárom éves német szakvezető két esztendőre szóló szerződést kötöttOlvass tovább