Liverpool vagy City? Javában robog a Premier League tavaszi idénye

Rengeteg futballszurkoló számára a Premier League a világ legjobb bajnokságával egyenlő. Az idei szezon kétségkívül a Manchester City és a Liverpool bajnokaspiráns csapataitól hangos, hiszen mindkét gárda keményen rástartolt a bajnoki cím elhódítására. Eddig mindkét csapat 65 pontot gyűjtött, ám a manchesterieknek eggyel több mérkőzés van a hátuk mögött. A dobogó harmadik fokát jelenleg aOlvass tovább

2018, a lezárás éve: amikor egy korszak véget ér

2018-ban több ikonikus futballista is búcsút intett a futballpályáknak, s vonult vissza a profi sportolói karriertől. Velük ugyan tétmérkőzésen már nem találkozhatunk, de szinte biztos, hogy némelyikőjükről nem 2018-ban hallottunk utoljára. Alábbi összeállításunkban kiválasztottunk néhányat a legismertebb és legmeghatározóbb egyéniségek közül, akik örökre beírták nevüket a sporttörténelembe. John Terry – a bölcs és szerethető ikonOlvass tovább

Átigazolási hírmorzsák – mely sztárfocisták váltottak csapatot?

Már javában zajlik a 2018/2019-es idény téli átigazolási időszaka a nagyvilágban. A játékmozgásról érkező hírek olykor – sok találgatást megelőzően – már várhatóak voltak, olykor pedig nagyon meglepőek, hiszen az egyes játékosok váratlan bejelentésekkel is borzolják a kedélyeket. A klubok minden valószínűséggel tavasszal is a legerősebb összeállítással szeretnének pályára lépni, így elengedhetetlen, hogy a játékospiaconOlvass tovább

Újabb Juve-arany a láthatáron?

Január 19-én, a 20. fordulóval folytatódik a bajnoki pontvadászat az olasz élvonalban. A Seria A 2018/2019-es idényének félidejében kilenc pont előnnyel vezet a Juventus csapata a Napoli előtt, és sorozatban a nyolcadik bajnoki címüket készülnek elhódítani. Az esélyeket latolgatva Európa harmadik legsikeresebb klubjának erre minden sansza megvan. A bajnokság kezdete előtt sokan bíztak abban, hogyOlvass tovább

Egy utazás, több meccs – élménygazdag fociutak

Elutazni valamelyik top focicsapat mérkőzésére többe kerül, mintha az FTC – Újpest találkozójára látogatna ki az ember. Logikus. A két klub együtt nem fizet annyit a játékosoknak, mint például a Barcelona Coutinhonak egy hónapban, és a repülőgép sem annyit eszik mint egy dízel meghajtású Golf. Mégis hajlandóak vagyunk az életreszóló élményt megfizetni. Mikor bevásárolni készülünk a vasárnapiOlvass tovább