Teltházas futballélmény, ahol az utolsó tíz perc döntött

Olvasási idő 5 perc

Az F-csoportban is lezajlottak az első kör mérkőzései az idei rendezésű Európa-bajnokságon. Magyarország nemzeti csapata a teltházas Puskás Arénában fogadta a portugálokat, Franciaország pedig az Allianz Arenában találkozott a hazai német válogatottal.

Háromgólos vereség a címvédő ellen

Egész nap hemzsegtek a szurkolók Budapesten, majd a délutáni órákban hihetetlen látványos vonulás vette kezdetét a Hősök terétől egészen a Puskás Arénáig. A mérkőzés helyszínén összesen 67 155 néző – ebből 65 000 magyar – volt jelen.

A magyar válogatott játékosai becsületesen állták a sarat, Gulácsi Péter védéseinek köszönhetően a portugálok nem tudták bekebelezni a labdát a magyar hálóba. Schön Szabolcs a 77. percben lépett pályára, aki Szalai Ádám kiugratása után ugyan a hálóba gurított, de les miatt érvénytelenítették találatát.

Öt perccel később a túloldalon nem volt ekkora szerencsénk, jött Raphael Guerreiro és megszerezte a vezetést a vendégeknek. A 86. percben Willi Orbán állította meg szabálytalanul a tizenhatoson belül Rafa Silvát, villant a sárga, a portugálok pedig büntetőt kaptak, amelyet Cristiano Ronaldo értékesített.

A portugálok klasszisa a 92. percben ismét betalált, beállítva ezzel a háromgólos végeredményt. Cristiano Ronaldo mai góljaival minden idők legeredményesebb játékosa lett az EB-k történetében. A címvédő ugyan felülkerekedett a magyar válogatotton, de a magyarok egyáltalán nem vallottak szégyent – a közönség vastapssal jutalmazta meg a játékosokat.

„A 84. percig nem kaptunk gólt, aztán viszont hármat is. Lehet gólt kapni, de utána is meg kell őrizni a tartásunkat. Lehet, hogy van háromgólnyi különbség a két csapat között, de ebben a formában fáj, hogy a 84. percben még 0-0 volt“ – mondta Marco Rossi olasz szakvezető, aki önkritikát is gyakorolt, mert szerinte nem jöttek be a cseréi.

A lehozott játékosok közül Schäfer és Kleinheisler szerinte elfáradt, ezért cserélte le őket. Rossi ugyanakkor összességében nagyon dicsérte együttese teljesítményét, mivel 84 percen át a címvédő ellen olyan szervezett futballt mutatott, amellyel tartotta a gól nélküli döntetlent.

https://www.youtube.com/watch?v=sjcRkHxidWU

Kiemelte azt is, hogy a második félidőben még jobban is játszott, mint az elsőben, mert a labdabirtoklásokból jobban meg tudtak indulni a tanítványai, akik ebben a periódusban ígéretes akciókat is vezettek.

„A fiúk mindent kiadtak magukból, amit csak tudtak, a 84. percig úgy alakult a mérkőzés, ahogy szerettük volna, de ha úgy futballoznánk, ahogy ők buzdítanak minket, akkor sokkal több meccset nyernénk“ – olvasható továbbá az MTI tolmácsolásában.

Puskás Aréna_hun_port

Tűz volt a müncheni stadionban egy nappal a meccs előtt

Egy nappal a német-francia labdarúgó Európa-bajnoki csoportmérkőzés előtt tűz ütött ki a müncheni stadionban. A riasztás hétfőn kora reggel érkezett, a lángok az egyik technikai szobában csaptak fel – közölte a helyi tűzoltóság. Egy elosztó gyulladt ki, de a lángokat hamar eloltották. Néhány helyiség tele lett füsttel, ezért órákig szellőztetni kellett, de nagyobb kár nem keletkezett. Az esti mérkőzésre az eset nem volt hatással.

További érdekességek és nyereményjátékok a foci világából a Facebook oldalunkon: @FociTour.hu

Mats Hummels öngólja döntött

A francia válogatott Münchenben Mats Hummels öngóljával 1:0-ra legyőzte Németországot az F-csoport másik mérkőzésén. Bár a németek többet támadtak, nem sikerült gólt szerezniük, a franciáknak viszont két meg nem adott gól is nehezítette a dolgát. Ez azonban a lényegen nem változtat, hiszen a három pont így is a franciákhoz került.

FOCIS SZURKOLÓI TERMÉKEK ÉS AJÁNDÉKTÁRGYAK